Este2

Este újra munkába, második éjszaka nagyjából 3 óra alvás után. Előbb indultam kicsit, tudatosan. Mennem kellett megint. Most a másik oldal, de ugyanott. Rakpart. Gyönyörű este, nem lehet vele betelni és valahogy erőt tudok ott meríteni, hogy tovább menjek. Egész nap csak ez éltetett, hogy este ott lehetek. Jó érzés ott. A víz, a híd, a hegy, a tova száguldó autó zsivaja valahogy megnyugtat. Emberek jönnek-mennek én meg csak állok és nézem a vizet. Milyen szép, milyen sötét és veszélyes lehet. Hideg volt a szél miatt, de pont ettől volt még szebb az egész. Az illatok és érzések rád emlékeztettek. Az egész város illata már rád emlékeztet. Mihelyt leszállok a vonatról már csak azt érzem közel vagy pedig dehogy. Egyre távolabb, egyre messzebb tőlem. Így jó, így van rendjén. 

Munkában megint a lelkembe vágó élményem volt. 19 éves fiú ragaszkodó, hozzám nagyon. Kollégák mondták egész nap engem várt. Most nem vitték haza hétvégére, nem is értette miért nem. Este lefekvéskor mondta üljek az ágya szélére és fogjam a kezét, mint egy kisgyermeknek. Mondta: Félek a sötétben…. Megfogtam a kezét erre ő annyit mondott most te vagy az anyukám ugye? Még jó, hogy sötét volt a szobában és senki nem látta a kicsorduló könnyeket. Ez most jól esett a napok óta tartó rosszkedv után. Mennyit jelent pár jó szó amit őszintén mondanak neked, mennyi erőt tud adni. Néha azt érzem túl érzékeny vagyok ehhez a munkához, hiába mondják, hogy most vagyok ott ahol lennem kell. Túl sok érzelmet ad mivel nem tudok mit kezdeni. Nem bírom el, hisz magam sem vagyok rendben így hogyan segítsek másokon? Tovább kell mennem, új célok, új tervek. Vannak és megint csak el fogom érni őket. 

Helena Winter