Napok óta valami rossz érzés kerülget. Nem tudom mi ez, de érzem nem jól fog valami elsülni.
Reggel találkoztunk. Nagyon jó érzés volt hozzád bújni és érezni finom illatod. Holnap szenteste… Nem várom, idén nem most nem lesz olyan mint eddig szokott lenni. Talán miattad, talán miattam nem tudom.
Ajándékoztunk, most. Nekünk most volt karácsony. Egy órára. Többet ért mint a 3 nap egyben. Jól esett az ajándékod, figyelmes vagy és törődsz velem. Jó érzés. Te is megkaptad mire vágytál, örömmel adtam.
Most nem látlak sokáig, ez rossz és rányomja az érzésekre, gondolatokra magát. Rossz kedv indul miután felszállsz a metróra. Én is felszállok, a másik irányba egyre távolabb tőled. Igazán ürességet érzek pedig tudom, hogy ott vagy mégis rossz.
Délután, este, éjszaka mindig írsz, hogy enyhítsd kicsit a magányomat és talán a tiéd is. Készülsz, készültök ti is… Én is, mi is igyekszünk mindennel, de tudom nem lesz kész. Elcsúsztam az idővel, szétcsúsztam lelkileg és most nem is érdekel semmi.
Másnap reggel, szenteste. Elcseszett nap, de nem érdekel jó most csak arra koncentrálni, hogy van feladat bőven. Nem segít senki. Jobb így. Néha jön üzenet tőled. Más vagy, nem tudom miért most más lettél. Lehet csak én látom így, de mintha nem itt és nem velem lennél. De hisz ez így is van, nem lehet más mellett rám összpontosítani. Ez így van rendjén. Ezt választottuk, tudtuk mivel jár.
Karácsony első napja. Megváltásként gondolok arra, hogy este dolgozom és nem kell itthon lennem. Előbb indulok, már nem bírok itthon lenni. A vonat telve van örömtől csillogó szemű utasokkal kik rokonoktól jönnek vagy hozzájuk készülnek, csak én vagyok egyedül. Hiányzol. Zenét hallgatok és te jársz a gondolataimban. Beér a vonatom, még sok idő van. Átvillamosozok a rakparthoz mi már ismer, jól ismer, ismeri a könnyeimet. Most újra itt vagyok. Jó most itt nézni a vizet és nem gondolni semmire. Lassan indulnom kell, újra villamos. Üres, mint én belül. Jó lesz bent, örülnek nekem mindig, ahogy szoktak. 🙂 De az ünnep itt is rányomja a bélyegét. Kiért nem jöttek vagy csak beugrottak egy órára, szomorú és sír. Én vigasztalom őket, de én sem tudom visszatartani a könnyeket. Lassan megnyugszik mindenki, igyekszem én is. Olvasással ütöm el az időt. Sajnálom, hogy nem a tőled kapottal, már bánom, hogy otthon hagytam. Kicsit megnyugodva elalszom én is. Nem sokat és azt is forgolódva. Majd csilingel a mobilom…írtál megint. Fent vagy nem tudsz aludni. Felkelek én is és leülök a gép elé. Jó most veled itt. Közel érezlek, most te vagy, veled beszélek. Hajnalig.. sok minden előkerül mint mindig. Csak a végén lehet én szúrtam el, túl lelkes voltam talán azt hiszed többet akarok és kilépsz.. Emailt írok neked. Hogy biztos legyek elolvasod küldök egy sms-t. Nem kellett volna már tudom.
Karácsony másnapja. Reggel kihalt még a város sehol senki. Egyedül ülök a buszon, sietek haza, mert várnak. Várom a vonatot még van idő. Hideg van, de süt a nap és próbálom élvezni a melegét. Újabb csilingelés….mikor írod, baj van, más olvasta az üzenetem. Ezt elszúrtam megint csak ennyit érzek. Szabadkozom és nem is igazán tudom mit is mondhatnék neked. Sajnálom. Féltelek csak ennyit érzek. Aggódom most mi lesz.
Hazaérek. Még alszanak. Én céltalanul lődörgök a lakásban, nem tudom mihez kezdjek. Fáj ott belül, de nem írhatok, nem ronthatom még jobban a dolgokat. Széttép a tehetetlenség, nem vagyok önmagam csak gépiesen csinálom a dolgomat. Lassan felkészítem magam, hogy többé nem érinthetlek, nem láthatlak, hogy vége lesz. Hisz ebből már csak az lehet. Nem lenne értelme, nem lenne jó neked tovább folytatni. Hiányzol jobban mint valaha, de készülök, hogy elengedjelek örökre. Ennyi volt ennyi járt tőled, belőled. Szép volt, csodás idő veled. Nézem a fényképed és nem tudom mitévő legyek most. Meghaltam, nem bírom tovább csinálni. Mégis valamiért tudom, érzem így nem lehet vége, ez több volt ennél. Valamiért nyugodtságot érzek a sok kétely között. Te nem olyan vagy, jó vagy.
Nem is emlékszem mikor írtál, nem vettem észre annyira a saját nyomorommal voltam elfoglalva. Az utolsó mondatod reményt ad talán még sincs vége. Hisz írod nem akarsz elveszteni… Nem tudom hogyan, nem tudom miért és mivel érdemeltem ezt, de jól esik és már a megkönnyebbülés könnyei tőrnek elő. Válaszolni nem merek, de erőt adnak soraid. Talán…….
Helena Winter
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: