Karácsony van. A fa már díszítve áll a rádióból karácsonyi zene szól. Érzed a sülő sütemény illatát és eszedbe jut egy rég feledett ünnep. Mikor még kicsi voltál, mikor még más volt minden. Becsukod a szemed és ott vagy, benne vagy. Abban a meleg szobában mit az otthonodként szerettél és mindig szeretettel vett körül, mint a ház amiben benne van, a lakóival. Rég feledett illatok, ízek, érzések törnek fel belőled mikor meghallod a régi dalt is mi akkor szólt. Milyen jó volt akkor gondtalanul örülni az ünnepnek. Este ajándékozás, mindennek örültem legyen az bármilyen csekély ajándék nem az volt a lényeg. Hanem hogy ott legyek, legyünk együtt, benne és ne múljon el az érzés mi akkor bennem volt. Azóta is keresem az érzést és fájón, de sehol nem találom. Rég volt…. Becsukott szemmel eszembe jut a fahéj, a fenyő, az égő fa illata a kályhában, a habkarika, szaloncukor és a nagyanyám sertepertélése már kora hajnaltól kezdve a konyhában. Hisz este vendégek jönnek, ünnepelni, sokan lesznek és zajosak és jókedvűek és mi is későn fekszünk le. Testvéremmel mindig örültünk az ilyen rendhagyó napoknak, kis változás. Délután már a nagy asztalt nyitottuk szét és vittük a székeket, hogy ne a nagyanyámnak kelljen. Nagyapám az italokat ellenőrizte a pincében. 🙂 Néha borillatúan visszatérve, nagyanyám meg korholta is érte miért kell már most innia. Nagyapám meg csak nevetett rá és megsimogatta. Szerették egymást ez rájuk volt írva. Vajon nekem is lesz ki nagymama koromban megsimogat majd szeretettel? Nővéremmel a terítést végeztük, rengeteg tányér és kanál és villa. Olyan soknak tűnő tárgyakat cipeltünk a verandának nevezett helységbe mit csak átjárásra használtunk, de ott akkor egy estére minden évben díszben állt. Egész évben arra az estére várt szegény, hogy díszbe öltözve várja a mulatni vágyó embereket és szolgálja őket a nem megszokott környezetben. Itt volt a karácsonyfa is még ünnepibbé téve az estét, napot. Néha megcsapó fenyő illattal és titokban meggyújtott csillagszóró illatával vegyítve. Terítés után nagyapám az italokat rendezte el, volt itt a saját borából és persze boltból vett másfélék, nagyanyám a süteményeket helyezte díszes tálakra, tálcákra. Szegény a mai napig nem tudom meddig is készült ezekre a vacsorákra, de mindig rengeteg féle étel volt felsorakoztatva, hogy hajnalig kielégítse a vendégek kényét-kedvét.
Most állva a fa előtt, ez már nem illatos csak műanyag, 30 évvel ezelőtti illatok és érzések tőrnek fel belőlem. Kicsordulnak a könnyeim hisz hiányoznak már az akkori emberek. Én felnőttem, ők elmentek nagyszülőkkel együtt. Az érzés már mind végig bennem marad, hogy csak egyszer még egyszer érezhessem azt az érzést mi ott azon az egyetlen estén elért. A szeretet érzését.
Helena Winter
Kommentek