A reggeli indulás kacifántos volt, mint mikor a megáradt folyó kilép a medréből, de gyorsan visszatért a helyére. Vártalak a kijáratnál, volt még időd előbb értem ide. Néztem a kiáramló tömeget. Rohan mindenki csak én állok és várok, várlak. Újabb tömeg, még mindig van időd, de már úton vagy hisz írtad. Egyszer feltűnsz és már nem létezik a külvilág te vagy és én vagyunk. Nem érdekel ki lát meg csak az a fontos, hogy érezhetlek, itt vagy. Orrom nyakadhoz fúrva érzem az illatod. Izgató. Finom száddal az enyémhez simulva csókolsz. Jól vagyok. Indulunk, nem engednélek el legszívesebben. A villamos tömege hozzád nyom, de én nem bánom. Kávéra vágysz, kerítünk..
Az ajtón belépve kicsi zavart érzek, de könnyen oldódik. Jó most és maradni vágyom. Tartanám a perceket, órákat mit veled töltök. Minden érintéseddel égetsz és jobban vágyom rád. Gyengéd vagy és türelmes pedig nagyon kívánsz ahogy én téged. Csókjaid és érintéseid egyre sürgetőbbek. Érezni akarlak már teljesen. Remegek kielégülésre várva. Látom a tüzet a szemeidben, nem hagynak hidegen már lángolok, már nem érdekel semmi zuhanok a jól eső örvénybe és újra és újra érzem mit adsz nekem. Nem érzékelem a külvilágot csak zuhanok egyre.
Helena Winter
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: