Szeretem a reggeleket. Mikor még alszik körülöttem mindenki és kicsit magamban lehetek. Beszívva a kávé és a még ébredő természet illatát. Becsukom a szemem és magamra figyelek. A teraszon ülve figyelek minden apró változást. A madarak is még álmosan ébredeznek, néha egy-egy autó lassan, komótosan elsuhan a ház előtt. Vajon ki ülhet benne és merre tarthat? Dolgozni indul vagy onnan jön vagy talán épp most válik valahonnan. Csend van most, csend van bennem. Eszembe jutott egy régi szám, Hallgasd a csendet hangzott a címe magyarul. Ilyen reggeleken veszem észre, hogy igen tényleg lehet hallgatni a csendet. Rohanó világunkban mikor mindenki őrülten hajszolja a pénzt a minden napi megélhetésért nem áll meg senki egy pillanatra sem. Egy pillanatra, hogy megszagoljon egy virágot, hogy megcsodálja a nyíló pipacsot a búzatáblában, nézni a felhőket.
Felnőttként ki az aki lefekszik a fűbe és bámulja a felhőket? Már a gyermekek sem teszik ezt, pedig nincs is jobb mint mikor azon versenyzel ki lát nagyobb felhőt és ki tudja jobban eltalálni az alakját. Mi még csinálunk ilyet otthon is és nyáron a strandon is mikor órákat ott töltünk. Mikor a kis lábak és tenyerek már rongyosra áztak akkor valamivel ki kell őket csalogatni a vízből, ez mindig bejön. Olyankor elfekszünk a parti fövenyen és nézzük az eget hátha jön egy felhő, ha nem jön akkor meg csak becsukott szemmel élvezzük a víz morajlását és a strandi élet zsongását. Álljunk meg egy percre a rohanó világunkban, mert egyszer azt vesszük észre elrohant mellettünk az élet és már nincs miért vagy kiért megállnunk. Megöregszünk miközben hajszoljuk a semmit és nem tudunk majd mire mosolyogva visszagondolni mikor már ráncos a kezünk, az arcunk. Állj meg világ egy perce!
Helena Winter
